2017. október 14., szombat

Johannes Brahms (1833-1897)

Hamburg bordélynegyedében született, de életének jelentős részét Bécsben, az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosában töltötte, itt is halt meg.






A zenész apának nála 17 évvel idősebb feleségétől három gyermeke született, közülük volt az egyik Johannes. Apjától tanult hegedülni és zongorázni, a zenén kívül a játékkatonák gyűjtése volt a szenvedélye. Brahms a család szegénysége miatt vendéglőkben és éttermekben, sőt tengerészbordélyokban is játszott.

Életében jelentős szerepet játszott két magyarországi zsidó származású zenész.
Az egyik közülük Reményi Ede volt, akinek 1849-ben el kellett hagynia Magyarországot, mivel Görgey tábornok segédtisztjeként tevékenyen részt vett a szabadságharcban. Reményi az 1850-es években híres hegedűvirtuóz volt, és egy időben előadásain őt kísérte zongorán a fiatal Brahms.  Reményinek köszönhetően megismerkedik Joachim Józseffel (szintén hegedűművész és zeneszerző). Joachim József segítségével aztán ismert zenésszé válik. E két zenész és zeneszerző révén kerül kapcsolatba Brahms a magyaros zenével.





A magyar táncok első két füzete 1869-ben jelent meg, a harmadik és negyedik kötetet 1880-ban publikálták. Ezek a darabok nem népzenék, hanem népies művek. A Magyar Táncok nagy mértékben hozzájárultak Brahms hírnevének növekedéséhez, és a mai napig nagyon népszerűek. 




Forrás: Cultura Magazin , Színészkönyvtár